Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Maci csoport

Óvodapedagógusok: Petréné Magyar Mária
                                        
Dajka: Nagyné Sas Erika

Csoport bemutatkozás

Csoportunk 3-7 éves korú gyermekekből álló vegyes csoport. Egész nevelési évünket a barátságos, vidám, érzelmileg kiegyensúlyozott nevelői légkör határozza meg és jellemzi. Szeptembertől augusztusig, programokban gazdag, szakmailag, módszertanilag jól átgondolt pedagógiai munka valósul meg az év minden szakaszában.
Pedagógiai elvünk, melyet sikeresen alkalmazunk a gyermekek egészséges fejlődése érdekében a „pozitív megerősítés”:humor, dicséret, biztatás, bátorítás, elismerés, jutalmazás, egyenlő bánásmód, konfliktuskezelés.
Pedagógiai munkánk megvalósítását szolgálják a napi szintű drámajátékok a tízórai előtt, a kötetlen, de tervszerű tevékenységek biztosítása a hét minden napján, a Maci-délután keretében a szülőknek bemutatott kis műsoraink télen és tavasszal, a májusi Anyák-napi köszöntőnk. Jövőbeli tervünk pedig az Apák-napjának megtartása. 
Fontos számunkra a szülőkkel való kapcsolattartás, melynek részét képezik az év folyamán megrendezésre kerülő szülői értekezletek, szakmai fogadóórák, családlátogatások a gyermek óvodába lépése előtt, és az IKT eszközökön keresztül történő információk átadása.
 
Mottónk: „A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben.
 Néhány magasabbra tud repülni, mint mások,
de mindegyik a legjobb tudása szerint repül.
Miért is hasonlítanád össze őket?
Mindegyik más,
mindegyik különleges,
mindegyik gyönyörű."
Petréné Magyar Mária

Petréné Magyar Mária

Óvodapedagógus

 „Néztél már gyerekszembe?
Pár éves gyerek szemébe.
De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. (...) Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos.”
Müller Péter

Férjemmel és két gyermekemmel Aszódon élünk. Eredetileg általános iskolai tanító szakot végeztem, de a sors úgy hozta, hogy óvónőként sikerült elhelyezkednem.
2011-ben Óvodapedagógusi diplomát, majd pár évvel később Mentorpedagógus szakvizsgát szereztem. 2018 januárjától helyettesi munkakört is ellátok.  

Nagyon szeretem a szakmámat, amikor a gyerekekkel vagyok az több egy munkánál.
Nincs még egy olyan foglalkozás ahol ennyi önzetlen szeretet létezik.

Jelenleg a Napsugár Óvoda tevékeny tagja vagyok. Feladatomnak tekintem, hogy az általam nevelt gyermekekre jellemző legyen a kiegyensúlyozottság, érzelmi biztonság, és hogy élményekben gazdag óvodás éveket adjak nekik. Az óvodásokat az egymás elfogadására, tiszteletére nevelem, hiszen minden gyermek különleges, egyedi varázslatos kisember. Fontosnak tartom, hogy a gyermekek saját egyéniségét feltárjam, megsegítsem, fejlesszem.
Szívesen alkalmazok drámapedagógiai módszereket, hogy ezeket a célokat elérjem. Először a tanulmányaim során kerültem kapcsolatba a drámapedagógiával. Már akkor elvarázsolt, megbabonázott a benne rejlő fejlesztő lehetőség. A maci csoportban, de különfoglalkozás keretében az óvoda nagycsoportos gyermekeinek is segítek, hogy magabiztosabban kezdjék meg tanulmányaikat az iskolapadban. Csoportunkra jellemző a jókedv, a gyermekek vevők a viccelődésre, értik a humort.
Az évek során kialakult a pedagógus pályához való kötődés, a munkám iránti szeretet, a megfelelő szaktudás. Ez nem más, mint a hivatástudat, de nevezhetném hivatásszeretetnek is.

"A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom a felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne.
Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. 
A világ sem az."

Tari Annamária 

Borna-Tonhauser Judit

Borna-Tonhauser Judit

Óvodapedagógus
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Aenean eleifend mollis nulla nec condimentum. Ut metus velit, feugiat sit amet sem nec, pulvinar iaculis justo. Interdum et malesuada fames ac ante ipsum primis in faucibus. Ut fermentum ante sem, quis hendrerit metus ullamcorper quis. Nunc convallis tempor diam vitae dictum. Praesent ornare sem et odio laoreet consectetur. Etiam fringilla risus sed porttitor commodo.
Nagyné Sas Erika, Erika néni

Nagyné Sas Erika, Erika néni

Dajka
Nagyné Sas Erika vagyok. 2012 óta dolgozom az Aszódi Óvodában. 2021-ig a Szivárvány Tagóvodában, azóta pedig  a Napsugár Óvodában erősítem a nevelői közösséget. Nagyon vidám, szorgos, dolgos, segítőkész dajka néni vagyok. Imádom a gyerekeket akik a mai napig engem is tanítanak, különböző személyiségükkel. Ezeket a tapasztalatokat próbálom a mindennapokban hasznosítani és saját fejlődésemre fordítani. 
Célom, hogy támogassam az óvónénik és gyerekek mindennapjait egy nyugodt, biztonságos légkörben.
 

 

Maci galéria

Kapcsolat

Aszódi Napsugár Óvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.

Óvodavezető: Nyíryné Gazdik Andrea

Telefon:
+36 28 400 422

E-mail:
ovoda@aszod.hu

Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.30

Alapítvány az aszódi óvodásokért

Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13