Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Napsugár Óvoda

„A tanítás csak információt tölt a fejekbe, de a nevelés: növel.
Nem mennyiséget ad, hanem minőséget.
Segít egy rózsának igazi rózsává válni.
És egy gyereknek megtalálni és kibontani önmagát.”
Müller Péter
 Óvodánk Aszód város központjában, a Főtér közelében helyezkedik el, éppen ezért remek lehetőséget biztosít a közeli létesítmények rendszeres látogatására, ezáltal új ismeretek szerzésére is: könnyen elérhetjük a városi könyvtárat, múzeumot, emlékhelyeket; a gyerekekkel séta közben felkereshetjük a különböző boltokat, megfigyelhetjük a forgalmat, útjelző táblákat, kirándulhatunk a közeli játszóterekre, a határba egyaránt.

Az épület 2013-2014-ben megvalósult felújítása során egy igazán korszerű, modern megjelenésű, de az eredeti arculatát megőrző épületet kaptunk, mely tágas tornaszobával, só-szobával, orvosi szobával és egy logopédiai fejlesztő teremmel is bővült. Óvodánk dolgozóinak köszönhetően a Galga patakot szimbolizáló mozaikberakás és változatos dekoráció teszi vonzóvá és otthonossá intézményünket az ide járók és a látogatók számára. A kétszintes intézmény 6 csoportja összesen 150 gyermek befogadására alkalmas. Csoportszobáink tágasak, jól felszereltek, barátságos és biztonságos hangulatot árasztanak, mindegyikük esztétikusan, az ott dolgozó óvodapedagógusok személyiségét is tükrözve került berendezésre. A régi épület sajátosságaiból adódóan közvetlenül a csoportszobák mellett helyezkednek el az öltözők, két-két csoporthoz egy nagyobb mosdó tartozik.
Tágas udvarunk füves és fás részekkel tarkított, változatos mozgáslehetőséget kínáló játékelemekkel színesített. Hátsó traktusában lévő virágoskertünket a gyermekek segítségével hoztuk létre. Nagy, árnyas és napos terület áll a gyermekek rendelkezésére mozgásigényük kielégítésére és a közösségi programok megvalósítására. Udvari játékeszközeinket folyamatosan bővítjük, ehhez ad hathatós segítséget az óvoda saját alapítványa, az Alapítvány az Aszódi Óvodásokért.

A csoportok létszáma átlagosan 25 fő. Intézményünk hat osztatlan életkorú csoportjában felsőfokú végzettségű óvodapedagógusok és szakképzett dajkák foglalkoznak a rájuk bízott gyermekekkel, munkájukat két szakképzett pedagógiai asszisztens segíti. Óvodánkban a logopédiai fejlesztést, a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését, valamint a különböző képességekben lemaradó gyermekek felzárkóztatását gyógypedagógusok látják el.

Munkatársainkat magas szakmai felkészültség, elhivatottság jellemzi. Munkánkat hivatásnak tekintve, a tudatosság, kreativitás, nyitottság és az elfogadás bástyáira építve a gyermekek szeretetét helyezzük előtérbe. Nevelőmunkánk során az vezérel bennünket, hogy (a családi nevelést kiegészítve), a hozzánk járó gyermekeknek boldog óvodáskort, szeretetet és biztonságot adjunk, ezzel elősegítve optimális fejlődésüket.

Pedagógiai programunkban kiemelt szerepet kap a népi hagyományok megőrzése, és a környezettudatos magatartás kialakítása. Ennek jegyében minden évben megrendezésre kerül a Szüreti hagyományok felelevenítése, az Autómentes nap, az Állatok világnapja, a Márton napi lámpás felvonulás, az Adventi vásárok, Lucázás, Betlehemezés, Farsangi jelmezbál, a Kiszebáb égetés, a Húsvéti készület, Zöld Híd látogatás, Víz napja, Föld napi virágültetés Szelektív hulladékgyűjtés, Vásári forgatag, Májusfa állítás, Keresd meg Aszódon! című játék és az iskolába induló gyerekek elbúcsúztatása. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, túrákat, bábszínházi előadásokat, zenei élményt adó koncerteket és egyéb előadásokat óvodásainknak.

 A legnagyobbak többféle tehetséggondozó vagy személyiségfejlesztő foglalkozáson vehetnek részt, amelyet az óvodapedagógusok tartanak. Ilyenek pl.: a népi játékokra épülő mozgásfejlesztés, matematikai tehetséggondozó foglalkozás, kreatív kézműves foglalkozás és a drámapedagógiai foglalkozás.
Óvodánk a helyi felekezetekkel is jó kapcsolatot ápol, óvodásainknak lehetősége nyílik részt venni játékos hittan foglalkozásokon. Heti rendszerességgel járnak hozzánk a katolikus, evangélikus és református hitoktatók.
Szintén hetente egy-egy alkalommal, a délutáni órákban van lehetőség a külső szakemberek vezetésével tartott néptánc, angol nyelv és zenés-táncos mozgásfejlesztő csoportokba bekapcsolódni.
„A gyermek világra nyitott lény.
A simogatásra simogatással,
a jókedvre jó kedvvel,
tevékenységre tevékenységgel felel.”
Mérei Ferenc
Takács Bettina Erika

Takács Bettina Erika

Pedagógiai asszisztens
Fiammal Aszódon élek. 2014-ben Pedagógiai asszisztens végzettséggel kezdtem el dolgozni az óvodában. Munkakörömből adódóan mind a hat csoport nevelési és oktatási tevékenységében veszek részt.
Segítem az óvodapedagógusok és a dajkák munkáját, valamint a btm-es és az egyéni bánásmódot igénylő gyermekek mindennapi beilleszkedését is támogatom. Délután a gyerekek külön foglalkozásai szervezésében segítem a nevelői munkát. Elvégeztem a Diabmentor képzést igy ha szükséges dibéteszes gyermek gondozásában is aktívan részt tudok venni. Célom a továbbiakban is az óvodában folyó pedagógiai és nevelői munka szakmai segítése.
Nagy Alexandra Bernadett

Nagy Alexandra Bernadett

Pedagógiai asszisztens
 2019 óta dolgozom a Napsugár Óvodában. Vidám, mosolygós és nagyon segítőkész dolgozó vagyok, aki minden gyerekkel könnyen megtalálja a közös hangot. Imádom a gyerekeket, pont annyit tanulok tőlük, mint amennyit ők tőlem. Minden napomat bearanyozzák a mosolyukkal, amiért örömmel járok be dolgozni. Mindezek mellett igyekszem tudásomnak megfelelő módon segíteni az óvónénik munkáját is. 

Napsugár Óvoda csoportjai

Kapcsolat

Aszódi Napsugár Óvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.

Igazgató: Nyíryné Gazdik Andrea

Telefon:
+36 28 400 422

E-mail:
ovoda@aszod.hu

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.30

Alapítvány az Aszódi Óvodásokért
Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13

Intézményi védőnő:
Gregusné Darnyik Tünde
Somogyi Ildikó
Cím: 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 84.
Telefon: 06-28-400-032

Intézményi gyermekorvos:
Fischlné Dr. Horváth Anna
Cím: 2170 Aszód, Malom köz 16.
Telefon: 06 28 500-025