Babka Nándorné
Óvodapedagógus
Katica csoport
Óvodapedagógusok: Babka Nándorné, Nóri néni
Pleva Eszter
Dajka neve: Berényi Szabina
Pleva Eszter
Dajka neve: Berényi Szabina
Csoport bemutatkozás
Már több éve dolgozunk együtt. Érdeklődési köreink, céljaink hasonlóak. Döntéseinket, terveinket, mindig közös megbeszélés előzi meg, észrevételeinket, meglátásainkat megosztjuk egymással. Jól bevált gyakorlataink, csoportszokásaink mellett, nyitottak vagyunk az új módszerekre is.
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek szívesen járjanak óvodába, jól érezzék magukat, és a csoportból igazi közösséget varázsoljunk.
A gyermek legfőbb tevékenysége a játék. A játékon keresztül lehet a gyermekeket megismerni és fejleszteni. Ehhez megfelelő helyet és eszközöket biztosítunk számukra. Tágas, hangulatosan díszített csoportunkban egy galéria is található, mely ideális színtere a különböző szerepjátékoknak. Igyekszünk olyan pedagógiai eszközöket vásárolni, melyek kiválóan alkalmasak a tevékenykedő, differenciált, egyéni fejlesztésre.
Hagyományaink ápolása, felelevenítése kiemelt feladat számunkra, tevékenységeinket a népi hagyományok, jeles napok figyelembevételével tervezzük, amelynek lényege nem csak az élményszerzés, hanem az átörökítés, a közösségformálás.
Szeretünk énekelni, verselni, mesélni, mondókázni, amelyeket mozgással, tánccal kísérünk. Játékos formában ismerkedünk a matematikával, fontosnak tartjuk a logikus gondolkodás fejlesztését. Az ábrázoló kezdeményezéseken kedvünkre festünk, gyurmázunk, vágunk, ragasztunk, varrunk, különleges technikákat alkalmazunk. Gyakran készítünk a gyermekekkel közösen különböző fejlesztő- és társasjátékokat.
Nagy hangsúlyt fektetünk környezővilágunk megismerésére abban való tájékozódásra. A gyermekek természetes kíváncsiságára alapozunk, minden lehetőséget kihasználunk, hogy tevékenység közben sajátítsák el ezeket az új ismereteket. A gyermekeknek játék közben komplex lehetőségeket kínálunk, hogy ismereteiket, tapasztalataik útján bővíthessék. A foglalkozások során igyekszünk megismertetni a gyerekekkel azokat az ismereteket, amelyek elősegítik az érzelmi-értelmi fejlődésüket és iskolaéretté válásukat. Célunk, hogy a családokkal együttműködve kiegyensúlyozott, mosolygós gyermekeket neveljünk, akik talpraesetten meg tudják oldani a mindennapi élet problémáit.
Időről időre lehetőséget teremtünk, hogy betekinthessenek a gyermekek napjaiba: Az óvodai ünnepek (születésnapok, Mikulás, Farsang, Őszi és Tavaszi Napsugár Hét, stb.), a családokkal közös programjaink (Katica délutánok, Márton nap, kirándulások, évzáró ünnepség, ballagás, stb.) pozitívan formálják a gyermekcsoportunkat, és maradandó élményeket jelentenek.
A sikeres együtt nevelés érdekében a gyerekek fejlődéséről, nevelésének esetleges nehézségeiről, napi kapcsolatban, illetve fogadóórán adunk tájékoztatást, ahol az esetleges tennivalókat és megoldási lehetőségeket közösen keressük.

1994 óta dolgozom óvodában.
Szakvizsgázott Fejlesztőpedagógus és mesterpedagógus vagyok.
Aszódra 2012-ben kerültem.
Kedvencem a matematika, hobbim a kézimunka, barkácsolás, mozaikolás.
Imádok túrázni, biciklizni, nagyon szeretem a kertem, leginkább a szabad levegőn töltöm az időm. Nagyon fontosnak tartom az egészség megőrzését, a mozgást. Szeretek játszani! Kedvelem a zenét, a táncot.
Csillagjegyem oroszlán. Kapcsolataimban legfontosabb a nyílt, egyenes és érthető beszéd és a hitelesség, a logikus gondolkodás. Egyszerű vagyok, de lehetek bonyolult is. Kinek, hogy…
Törekszem a jó megoldásokra, ez az, ami motivál!
A családom
Két felnőtt fiam van, többszörös nagymama is vagyok. Plusz van egy ezermester, támogató férjem, társam, akire mindig számítani tudok.

óvodapedagógusPleva Eszter vagyok, 3 gyönyörű gyermek édesanyja. Diplomámat Budapesten, az ELTE Tanító-és Óvóképző főiskolai karán szereztem. Gyermekeim megszületése után 2025 januárban álltam ismét munkába, tele jókedvvel és tenni akarással.
Nagyon szeretek gyerekek között lenni, együtt játszani, örülni velük. Fontosnak tartom a biztonságot adó határok, szabályok kijelölését, mindezt szeretetteljes, egymásra odafigyelő, elfogadó légkörben igyekszem megvalósítani.
Mese! Mese! Mese! Szeretek mindent, ami mese, és ezt szeretném is beépíteni a gyerekek mindennapjaiba, fejleszteni általuk a kommunikációt, szókincset, a képzeletüket, a figyelmüket és emlékezetüket.
Nagyon fontosnak tartom még az elmélyült, tartalmas játék kibontakozását, különösen ebben a rohanó, ingeráradattal teli világban.

"Minden felnőtt volt egyszer gyerek,
és felnő majd az új gyereksereg.
Többet, s jobban törődjetek velünk,
mert eljön majd a nap,
amikor mi is felnövünk."
(Bródy János)

Berényi Szabina
DajkaBerényi Szabina vagyok, négy gyermek édesanyja – két fiú és két lány anyukája.
2023 óta dolgozom óvodai környezetben. Nagy örömmel csatlakoztam 2026 nyarán az Aszódi Óvodához, ahol dajkaként a Katica csoportban segíthetem a gyermekek mindennapjait.
Mindig pozitívan állok a dolgokhoz, és úgy gondolom, hogy a jókedvnek és a humornak is fontos helye van a gyermekekkel való kapcsolatban. Igyekszem minden kisgyermeket megismerni, odafigyelni az egyéni igényeikre, és lehetőség szerint személyre szabottan segíteni őket, amikor valamilyen nehézséggel találkoznak. Ugyanilyen fontos számomra az is, hogy ott legyek mellettük, amikor vigaszra, megnyugtatásra vagy éppen egy ölelésre van szükségük.
Úgy érzem, hogy az óvónénik munkáját kiegészítve a legtöbbet és legfontosabbat, amit adhatok a gyermekeknek, az a szeretet, a türelem és az elfogadás.
A szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm. Sokat biciklizünk, sétálunk és kirándulunk, hiszen nagyon szeretek a természetben lenni.
Örülök, hogy a Katica csoport közösségének tagja lehetek, és szeretettel várom az előttünk álló közös élményeket, vidám pillanatokat és sok-sok mosolyt.

Katica galéria
Kapcsolat
Aszódi Napsugár Óvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.
Igazgató: Nyíryné Gazdik Andrea
Telefon:
+36 28 400 422
E-mail:
ovoda@aszod.hu
Nyitvatartás:
Hétfő-Péntek-ig:
6.30 - 17.30
Alapítvány az aszódi óvodásokért
Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13