Márton nap

Márton nap

„Aki libát nem eszik, egész évben éhezik!”Óvodánkban már hagyománnyá vált a Márton-napi lámpás felvonulás. Ilyenkor a csoportok apraja-nagyja a megelőző napokban, sokszor a szülőkkel együtt lámpásokat készít és díszít, kislibákkal telnek meg a folyosók, termek falai.

Ebben az évben sem történt ez másképp: öt órakor szülők, gyerekek, óvodai dolgozók igyekeztek égő lámpásokkal a Főtérre. A vidám gyülekezés közben a témához illő zene szólt, majd meghallgathattuk Márton püspök legendáját, utána pedig a Szivárvány Tagóvoda Maci csoportja adott elő a jeles naphoz kapcsolódó műsort. Az est fénypontja a felvonulás volt: apró szentjánosbogarakként pislákoló mécsesekkel, csoportonként indultunk el. Fénykígyónk a térről indulva körbejárta az óvodát, a környező utcákat, Márton napi és libás énekeket énekelve, mókás rigmusokat kántálva. A Főtérre visszaérve a gyerekeket kedves meglepetés várta. Minden csoportból néhány anyuka pogácsát, perecet sütött a gyerekek és a felvonulók részére, amit jóízűen el is fogyasztottunk. A hideg idő ellenére nagyon sokan vettek részt ezen a közös programon: anyukák, apukák, kis- és nagytestvérek, nagymamák, nagypapák közös élményévé vált ez az este. Már alig várjuk a jövő ilyenkort!

Vissza

Kapcsolat

Aszódi Napsugár Óvoda és Szivárvány Tagóvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.
2170 Aszód, Falujárók útja 5.

Óvodavezető: Nyíryné Gazdik Andrea

Telefon:
+36 28 400 422
+36 28 400 419

E-mail:
ovoda@aszod.hu
szivarvanyaszod@gmail.com

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.30

Alapítvány az aszódi óvodásokért

Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13