Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Január elől jár…

Január elől jár…
Lapin-Tóth Beáta

Még csak néhány hete, hogy véget ért a Karácsony és elkezdődött az új év, a Napsugár Óvodában azonban egy pillanatra sem állt meg az élet. A gyerekek januárban is sok új élménnyel lettek gazdagabbak.

Január 13-án az Ákom-Bákom bábcsoport a Didergő király történetét játszotta el a kicsiknek. Az ovisok nagyon élvezték, és az előadás végére bizony mindenki kimelegedett. Ugyanezen a napon az óvoda pedagógusai elsősegély oktatáson vehettek részt Solténszky Mátyás légimentős tiszt és Morvai Dóra orvos jóvoltából. Az interaktív előadás igen hasznos volt, hiszen feleleveníthettük régi ismereteinket, és új tudásra is szert tehettünk.
Január második felében a nagycsoportos gyerekeknek a Csiga csoport óvodapedagógusai Ovisuli foglalkozást szerveztek Mesés hétpróba címmel. A gyerekek az egész óvodát bebarangolva fedezhették fel a mesebőrönd kincseit. Örömmel jelenthetjük be, hogy mindenki kiállta a próbát.
Január 28-án Jánosy Zoltán iskolapszichológus a szülőknek tartott előadást a digitális világ kihívásairól. Az okos eszközök káros hatásai már egyre kisebb korban megjelennek. A szakember óva intette a szülőket attól, hogy korlátlan szabadságot adjanak gyermekeiknek az online játszó-térben.
Végül az óvodapedagógusok Holle anyó című műsora zárta ezt az időszakot. A színes háttér előtt a „messzi földről érkezett híres színészek” humoros előadással készültek, a közönség legnagyobb örömére. A sok színes program után izgalommal telve várjuk, hogy a farsangi mulatságon elűzzük a
telet, és végre megérkezzen a várva várt tavasz.

Vissza

Kapcsolat

Aszódi Napsugár Óvoda és Szivárvány Tagóvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.
2170 Aszód, Falujárók útja 5.

Igazgató: Nyíryné Gazdik Andrea

Telefon:
+36 28 400 422
+36 28 400 419

E-mail:
ovoda@aszod.hu
szivarvanyaszod@gmail.com

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.30

Alapítvány az aszódi óvodásokért

Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13