Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Áprilisi programok a Szivárvány Tagóvodában

Áprilisi programok a Szivárvány Tagóvodában

Az április sem volt unalmas a kis óvodások életében, jeles napokban és családi közös programban sem volt hiány.

Április 3.-án játszóház keretében ismerkedhettek meg a leendő óvodások intézményünkkel. Az udvaron már várták őket az óvónénik, a kinti udvari játékok kipróbálásán túl, a kicsik színezhettek és szüleikkel együtt „kis cicát” készítettek. Eközben lehetőségük nyílt az óvónéniknek és szülőknek egymással megismerkedni. Olyan kicsik is ellátogattak óvodánkba, akiknek már ide járt a nagyobb testvére.
Idén a néptánctalálkozó Fóton került megrendezésre. A nagycsoportos gyermekek mindkét intézményből együtt léptek fel. Nagy izgalommal készültek a bemutatóra, ahol egy csodálatos műsornak lehettünk részesei, népdalokkal és népi játékokkal „megfűszerezve”. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, köszönjük szépen a felkészítést Kapuvári- Nemecz Rékának.
Április 10.-én az Óperenciás bábszínháznak adott helyet intézményünk, amelynek előadásában megismerkedhettek a gyermekek a húsvét hagyományával és a tavaszi ünnepkörök egyéb mondanivalójával (farsang, télűzés, tavaszvárás). Mindezt játékos és interaktív formában, ahol találkozhattak személyesen is a húsvéti nyuszival, kacsával, a ravaszdi rókával és a farkassal.
Húsvéti ünnepváró hangulati előkészületekben, szeretettel hívtuk az időskorúakat egy kis „húsvétozásra” az óvodába. A számukra is emlékeket felidéző, tavaszköszöntő gyermekdalok éneklésébe, közös játékba szívesen kapcsolódtak be a vendégeink. A kisfiúk locsolóverssel kedveskedtek és a locsolkodás hagyományát elevenítették fel. A ,,nyuszi” által elrejtett tojásokat nagy izgalommal keresgéltük együtt és díszítettük velük a tojásfánkat. A piros tojások sem maradhattak el, melyeket ajándékba festettek a gyerekek. A közös program szorosabbá fűzte kapcsolatunkat az időseinkkel.
A családi sportnapon nemcsak az izomzat épült a mozgásos játékok során, hanem a családi kapcsolatok és a közösség ereje is. Sok vicces feladat után, - mint a hagyományos zsákban ugrás, kötélhúzás vagy célba dobás, - nemcsak élményekkel teli, hanem egy különleges éremmel térhettek haza a gyermekek és szüleik. Tavaszi szünet előtt egy szép napsütéses reggelen, a húsvéti nyuszi is ellátogatott a Szivárvány óvodába (természetesen teljesen titokban). Tojáskeresés után, minden gyermek megkapta a jól megérdemelt csoki tojását, amit haza vihettek az általuk készített húsvéti tojások mellett. A húsvét elmúltával, mindenki ismét jött az óvodába. Hagyományainkat szem előtt tartva, a csoportokban sem maradt el a locsolkodás: a fiúk illatos kölnivel öntözték meg a lányokat, így idén sem hervadoznak a „kis virágaink”.
Idén 55. alkalommal ünnepeltük meg Föld napját globálisan. Pedagógiai programunkban ezt a jeles napot is fontosnak tartjuk, nagy hangsúlyt fektetünk a Földünk és környezetünk védelmére. Intézményi szinten a gyermekek játékos formában (memória, állatos domino, rovarok a pókhálóban, „mi kell a hátizsákba”) ismerkedhettek meg a Földünket veszélyeztető tényezőkkel és azzal, hogyan és mi módon járulhatunk hozzá mi magunk a bolygónk védelméhez ezzel a környezettudatos szemléletmódot alakítva, azt megalapozva. A nap végén közös rovar hotelt készítettek a csoportok, majd csodaszép virágokat ültettek az óvoda udvarán.
Az áprilist egy különleges programmal zártuk, 30.-án nyílt nap formájában betekintést nyerhettek a szülők és a leendő óvodások a csoportok mindennapjaiba. A benti játék és tevékenységek után kint közösen „állítottuk fel májusfát”, amelyet csoportonként díszítettünk szalaggal, majd közös dalokkal köszöntöttük a tavaszt, a vendégeket is bevonva interaktív formában.

Vissza

Kapcsolat

Aszódi Napsugár Óvoda és Szivárvány Tagóvoda
2170 Aszód, Szent Imre u. 1.
2170 Aszód, Falujárók útja 5.

Igazgató: Nyíryné Gazdik Andrea

Telefon:
+36 28 400 422
+36 28 400 419

E-mail:
ovoda@aszod.hu
szivarvanyaszod@gmail.com

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
6.30 - 17.30

Alapítvány az aszódi óvodásokért

Bankszámlaszám: 11742166-21445145
Adószám: 18944132-1-13